Hírek
2021. szeptember 16.
Itthon
Hahn János nem akármilyen időszakon van túl: 22 találattal gólkirály lett az NB I-ben, debütált Marco Rossi válogatottjában, majd a magyar szurkolók által igencsak kedvelt, szlovákiai Dunaszerdahely csapatához szerződött. A Slovan elleni, döntetlenre végződött rangadón Németh Antal becserélte, Hahn lőtt is egy szép gólt, amelyet a VAR azonban elvett tőle. A DIGI Sport híradójának nyilatkozó Hahn szerint a csapat végső helyezése a legfontosabb, edzője mégis sok gólt vár tőle, a csapattársa Kalmár Zsolt pedig egyenesen arra számít, hogy a Paksról érkezett csatár a szlovák bajnokságban is gólkirály lesz.
2021. június 26.
Itthon
Dárdai Pál vezetésével több száz válogatottsággal rendelkező játékos futott ki a tápiószentmártoni labdarúgóközpont felújított gyepére, hogy egy bemutató mérkőzésen, a helyi csapat ellen felavassák az új pályát. A Dárdai Hertha Team együttesébe - az egy héttel ezelőtt a világbajnok franciák ellen gólt szerző - Fiola Attila is meghívást kapott.
2021. május 17.
Itthon
Mi, magyarok ugyanúgy megsirattuk Diego Maradonát, mint az egész futballvilág. A 60 éves korában, tavaly elhunyt legenda Magyarország ellen játszotta első válogatott meccsét, 1990 október 3-án pedig - a nápolyi odavágó után – a Megyeri úton lépett pályára a Véber Györgyöt is a soraiban tudó Újpest elleni BEK-meccsen. Az egykori remek magyar középpályás beszélt a nemrég megjelent, Maradonáról szóló könyvről, és azt is elmondta, számára mit jelentett az argentin futballzseni. 
2021. április 13.
Itthon
A korábbi 56-szoros válogatott Kovács Kálmán a 2016-os Eb-n összebarátkozott egy önkéntessel, akkor döntötte el, hogy ő is így szeretné segíteni a Budapestre érkezőket. Több hazai válogatott esemény után a nyári Európa-bajnokságon is szeretné önkéntesként megmutatni, milyen a magyar vendégszeretet. A DIGI Sport híradójának arról is beszélt, hogy reméli, a magyar válogatott lesz a semleges szurkolók kedvenc csapata.
2021. április 08.
Itthon
2018 májusában Nikolics Nemanja lemondta a magyar válogatottságot, egy éve azonban Marco Rossi szövetségi kapitánynak sikerült meggyőznie, hogy szüksége van rá. A Mol Fehérvár FC csatára a DIGI Sport híradójának most a részletekről is beszélt.
2021. március 24.
Itthon
Egy belga hírlap jóvoltából újra felröppent nemrégiben, hogy igencsak rock’n’roll üzemmódban hangol Jamie Vardy a meccseire. Az angol Premier League-ben szereplő Leicester City gólgyárosa a találkozók előestéjén nagyobb mennyiségű bort és pizzát fogyaszt, a meccsnapon pedig töménytelen mennyiségű energiaitallal és kávéval hozza formába magát. A dologgal egyetért a DIGI Sport híradójának nyilatkozó, negyvenszeres válogatott Urbán Flórián, akinek cseppet sem cenzúrázott önéletrajzi könyvében egyik legerősebb állítása, hogy ostobaság, miszerint csak almalével lehet komoly sportkarriert befutni. 
2021. február 27.
Itthon
Az ollózós gólok körül mindig nagy az őrület. Így van ez a megye I-ben szereplő százhalombattai Somogyi Tibor parádés góljával is, amelyet a legutóbbi hétvégén egy szöglet után, kapásból ollózott a rivális Veresegyház kapujába. Somogyi Tibor a DIGI Sport híradójának elárulta: kapusként is sokat ugrált, ezért tud ilyen jól ollózni.
2021. február 09.
Itthon
Továbbra is szenzációsan hangzik, hogy Paolo Maldini Magyarországon találta meg a Milan új balhátvédjét! A piros-feketék hasonló poszton szerepelt világklasszisa a 17 éves Kerkez Milost az átigazolási időszak legutolsó napján csábította – különgéppel - Olaszországba a Győri ETO NB II-es csapatától. A vajdasági születésű tehetség a DIGI Sport Csizmaszár című műsorában azt is elárulta, milyen képességei miatt nézhette ki őt Paolo Maldini.
2021. január 29.
Itthon
Kovácsik Ádám tavaly biztos tagja volt Marco Rossi keretének, ám októberben egy Magyar Kupa-meccsen elülső keresztszalag- és belső oldalszalag-szakadást szenvedett. Így lemaradt a válogatott sikereiről, de arra is várnia kell, hogy újra a Mol Fehérvár FC kapujába állhasson. A DIGI Sport híradójának elmondta:, sajnálja, hogy az Eb-n nem lehet ott, de nagyon fog drukkolni a válogatottnak, és reméli, hogy eddigi egyetlen szereplését egyszer még megduplázhatja Rossi csapatában.
2020. december 12.
Itthon
2021-ben a világ legjobb támadóival nézhetnek majd farkasszemet a magyar válogatott védői: a portugál Cristiano Ronaldóval és a francia Kylian Mbappéval az Európa-bajnokságon, az angol Harry Kane-nel és a lengyel Robert Lewandowskival pedig a vb-selejtezőkön mérhetik össze az erejüket a mieink. A DIGI Sport híradója megkérdezte Lang Ádámot, hogy melyik játékost tartja a legrettegettebbnek.
2020. december 11.
Itthon
A vb-selejtezők miatt öt meghatározó játékos is hiányozhat a magyarok U21-es Eb-csapatából, hiszen - a DIGI Sport híradójának nyilatkozó Gera Zoltán szövetségi edző véleménye szerint - a felnőtt válogatott élvez majd előnyt, amikor arról kell dönteni, hogy melyik együttesben futballozzon jövő március végén Szoboszlai Dominik, Szalai Attila vagy éppen Schäfer András.
2020. november 20.
Itthon
A magyar futballszurkolók számára a 2021-es év egyik legizgalmasabb kérdése, hogy hová igazol a Salzburgból Szoboszlai Dominik. A 20 éves magyar tehetség nemrég elárulta: Neymar az, akivel együtt szeretne játszani, Szoboszlai álma így a PSG-ben válhatna valóra. Szoboszlai érkezésének nagyon örülne Lőw Zsolt is, a párizsiak másodedzője a DIGI Sport híradójának azt mondta: ő lenne a legboldogabb, ha együtt dolgozhatna a középpályással.
2020. november 16.
Itthon
Az UEFA-nál a pótselejtezők legjobbja, az AS spanyol napilapnál – a Real Madrid állítólagos érdeklődése miatt - a címlapon. Kis túlzással fél Európa figyelemmel követi és szeretné saját csapatában tudni Szoboszlai Dominikot. Az átigazolási pletykák szerint az Arsenal, az AC Milan és a Lipcse is az erős érdeklődők közé tartozik. A 20 éves futballista lehetőségeiről és átigazolási stratégiájáról Esterházy Mátyás játékosügynök nyilatkozott a DIGI Sport híradójának. 
2020. október 17.
Itthon
Böde Dániel kezd a Paks Jolly Jokere lenni, azaz idővel nemcsak a védők, hanem a csatárok réme is lehet belőle. A vasárnapi Paks-ZTE bajnokin várhatóan középhátvéd lesz, így jó eséllyel összecsaphat a hozzá hasonlóan robusztus Könyves Norberttel. Böde a DIGI Sport híradójának azt mondta: készen áll a csatára, és reméli, sikerül megállítania a belgrádi válogatott meccs hősét, akivel ha gyorsaságban nem is, fizikálisan fel tudja venni a harcot.
2020. október 17.
Itthon
Kisteleki István 10 év után tért vissza a magyar labdarúgásba. Az egykori MLSZ-elnök 2010-ben önként mondott le, és azóta távol maradt a futballtól, most azonban egykori edzői sikerei helyszínén, a Szőnyi úton vállalta el a szakmai igazgatói posztot. A DIGI Sport híradójának arról is beszélt, hogy a kormányzati támogatás miatt a magyar labdarúgásnak nagy lehetősége van a felzárkózásra, ezt nagy hiba lenne nem kihasználni, és ha ezzel nem élünk, akkor saját magunkat károsítjuk.
2020. október 14.
Itthon
Úgy tűnik, nagyot fordult a világ a magyar labdarúgó-válogatottal, hiszen míg 1997-ben a jugoszlávok vb-pótselejtezőn 12-1-es összesítéssel földbe döngölték Csank János csapatát, addig múlt vasárnap, Belgrádban Marco Rossi válogatottja a Nemzetek Ligájában 1-0-ra legyőzte az utódállam Szerbiát. Halmai Gábor 23 éve ott volt a pályán a Mijatovicsék elleni mérkőzéseken, és a DIGI Sport híradójának elárulta, az 1-7 után majdnem visszavonult. A korábbi 57-szeres válogatott labdarúgó később a Haladásnál lett résztulajdonos, és a klub közel volt ahhoz, hogy Szombathelyre csábítsa a mostani válogatott sikerkovács Marco Rossit.
2020. október 02.
Itthon
Sokan úgy vélik, talán egyetlen pontot sem fog begyűjteni a Fradi a BL-csoportkörben a Barcelona, Juventus, Dinamo Kijev trió ellen - mint történt a Debrecennel 11 éve -, de ezzel a DIGI Sport híradójának nyilatkozó korábbi FTC-csatár Bánki József és az 1995-ös BL-csapat kapusa, Szeiler József sem ért egyet.
2020. szeptember 22.
Itthon
Kovács Péter 18 éve érkezett Norvégiába, nyolc együttesben játszott, és volt gólkirály is a skandináv országban. A jelenleg is Norvégiában élő, a DIGI Sport híradójának nyilatkozó exfutballista szerint a hullámzó bajnoki formája ellenére jó csapat a címvédő Molde, amely a Bajnokok Ligája-csoportkörért játszik szerdán a Ferencvárossal. A korábbi 10-szeres magyar válogatott csatár bízik abban, hogy korábbi norvégiai csapattársa, Tokmac Nguen megszerzi az idegenben mindig nagyon fontos gólt a Fradi számára, a Moldéról pedig azt mondta, hogy a középpályán és a támadósorban erős csapat, de a védelme megfogható. 
2020. szeptember 19.
Itthon
Szeptember 19-én, szombaton elrajtol a világ egyik legkedveltebb labdarúgó-bajnoksága, a Serie A. Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a DIGI Sportnak azt mondta: szerinte a Juventus előnye csökkent a többiekhez képest, különösen az Internazionale lehet veszélyes a rekordbajnokra, de több nagycsapat miatt is rendkívül izgalmas szezont várhatunk.
2020. szeptember 13.
Itthon
Gera Zoltán, a Premier League történetének legismertebb magyar játékosa 2004 és 2011 között a West Bromwich Albion, majd a Fulham kötelékében öt szezonon keresztül bizonyított a világ legismertebb ligájában. 
2020. augusztus 25.
Itthon
A Ferencváros két korábbi játékosa, Lisztes Krisztián és Rósa Dénes, illetve a - DIGI Sport híradójának szintén nyilatkozó - korábbi Fradi-edző Thomas Doll is úgy érzi, hogy a svéd Djurgardens 2-0-s legyőzése után a zöld-fehér csapatnak igenis van esélye a BL-selejtezős továbbjutás kivívására a Celtic otthonában. Részben azért is, mert a párharc egy meccsen dől el, ráadásul nem kell tartani a fanatikus skót drukkerektől sem.
2020. augusztus 22.
Itthon
Két német csapat (Bayern München, Leipzig) és három német edző (Hans-Dieter Flick, Julian Nagelsman, Thomas Tuchel) is elődöntőbe jutott az idei Bajnokok Ligájában, és a döntő esélyesének is a Bayern Münchent tartják a PSG-vel szemben. A korábban több német csapatot is dirigáló Thomas Doll a Bayernnek drukkol, és konkrét tippel is szolgált a DIGI Sport híradójának. Lőw Zsolt PSG-másodedző álma válna valóra azzal, ha a PSG BL-győztesként Budapesten játszhatna Szuperkupa-döntőt.
2020. augusztus 19.
A belga-magyar kettős állampolgár Vic Van Osselaer már 16 évesen U21-es bajnok lett a Waasland-Beverennel, és a héten először vesz részt az U18-as magyar válogatott összetartásán. A védő a DIGI Sport híradójának azt mondta, a példaképe a madridi Sergio Ramos, a játékát azonban a barcás Gerard Piquééhez hasonlította edzője. A Beveren U21-es csapatának a védője, úgy tűnik, Willi Orban útját követve szívesen csatlakozna később a magyar felnőttválogatotthoz is.
2020. augusztus 08.
Itthon
„Mondtam a fiamnak, hogy feljutott mindkét csapatunk, úgyhogy majd megyünk sűrűbben ki a Premier League-et nézni” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Gera Zoltán, aki igencsak boldogan fogadta a hírt, hogy a West Bromwich után a Fulham is kiharcolta a feljutást Angliában.
2020. július 09.
Itthon
A Bolton-szurkolók az év játékosának választották, kipróbálhatta magát a világhírű Liverpoolban, majd Skóciában is védett Bogdán Ádám, aki a minap aláírt a Ferencvároshoz, és kész arra, hogy 32 évesen bemutatkozzon az NB I-ben. A Vasas-nevelésű kapus a DIGI Sport híradójának arról is beszélt, hogy miért éppen a Fradit választotta, és elmondta, miért van oda Shane Tusup edzésmódszereiért. 
2020. június 14.
Itthon
A magyarok nyilait már Görögországban is jól ismerik, az Arisz Szaloniki játékosa, Korhut Mihály tavaly Azerbajdzsánnak, múlt héten pedig az OFI csapatának rúgott bombagólt, majd jött a már védjegyévé vált íjas gólöröme. A válogatott védő a DIGI Sport híradójának nyilatkozva a kieső helyen álló Debrecenről azt mondta: szerinte a Loki bennmarad, és úgy érzi, hogy később még fog szerepelni korábbi sikerei színhelyén. Az Arisztól most kapott szerződéshosszabbítási ajánlatot, de két másik helyről is érdeklődnek iránta.
2020. június 04.
Itthon
"Most, hogy elkezdtem az edzéseket, és úgy érzem, hogy 100 százalékos vagyok, így nagyon-nagyon boldog vagyok megint” – foglalta össze jelenlegi érzéseit a DIGI Sport híradójának a bokasérüléséből felépült Nagy Ádám, aki a Bristol Cityvel már nagyon készül a június 20-ára tervezett Championship-folytatásra. A csapat egy pontra van a rájátszást jelentő hatodik helytől, és a cél a feljutás – ez is az oka annak, hogy a nemsokára a 25. születésnapját ünneplő középpályás Bolognából Angliába szerződött. Nagy Ádám büszke arra, hogy Marco Rossi alapemberként tekint rá a válogatottnál, de sportszerűen felsorolta, kik azok, akik szerinte szintén játszhatnak az ő posztján.
2020. június 01.
Itthon
Megyeri Balázs nagyon örül, hogy Görögországban is kezd visszaállni az élet a régi kerékvágásba, a DIGI Sport híradójának nyilatkozó magyar futballkapus nem is titkolja, hogy odavan Athénért, ahol szerinte a karanténidőszak végeztével ismét élvezni lehet az életet. Öt évig az Olimpiakoszban játszott, 2018 óta pedig a szintén fővárosi Atrómitosz kapuját védi - igaz, már nem sokáig, hiszen június végén lejár a szerződése. 
2020. május 31.
Itthon
A ZTE 217 nap elteltével elmozdult a kieső helyről, ráadásul a Kaposváron duplázó Radó András élre állt a góllövőlistán. A volt Haladás- és Ferencváros-támadó góljait Marco Rossi szövetségi kapitány a stábjával a helyszínen látta, és – a DIGI Sport híradójának nyilatkozó Sallói István ZTE-sportigazgató szerint – Radó számára megnyílhat az út a válogatottba, ha így folytatja.  
2020. május 31.
Itthon
A koronavírus-járvány okozta kényszerszünet meg sem kottyant a Mezőkövesd futballcsapatának, amely az esélyesebb Fehérvár FC kiejtésével bejutott a Magyar Kupa döntőjébe. A futballszezon meglepetéscsapatát az sem zavarta, hogy a visszavágón az eltiltott Kuttor Attila nem ülhetett le a kispadra, akit Tóth Mihály asszisztensedző pótolt – nem is akárhogyan. A mezőkövesdi futballcsoda titkaiból egy újabbra derült fény, a volt NB I-es gólkirály Tóth ugyanis a DIGI Sport híradójának elárulta: amolyan hangulatfelelősként is igyekszik plusz energiákat mozgósítani a játékosokban.
2020. május 22.
Itthon
Szűk nyolc éve Gera Zoltán a West Bromwich játékosaként távolról elképesztő gólt lőtt a jelenleg utcahosszal Premier League-éllovas Liverpool kapujába, pedig épp egy hosszú sérülésből tért vissza, mint a DIGI Sport híradójának elárulta, szenvedett is nagyon a szünetben. Az U21-es válogatott szövetségi edzője arról is beszélt, hogy most miért nincsen magyar futballista az angol élvonalban, és elmondta, szerinte milyen hatással lehet az ötcserés rendszer az NB I-re.
2020. május 19.
Itthon
Eppel Márton három éve a Honvéddal bajnok és gólkirály is tudott lenni, majd a kazah Kajrat Almatinál is rúgta a gólokat, idén pedig a belga első osztályban is kipróbálhatta magát. A Jupiler League-et befejezettnek nyilvánították, a 28 éves támadó pedig már Magyarországról értékelte klubja és saját idei félszezonját a DIGI Sport híradójának. A csatár nagyon örül, hogy Marco Rossi azt mondta, tervezi a behívását, úgy érzi, Belgiumban a közeg miatt lett jobb, de szerinte a „negatív teljesítményt” is a közeg hozza elő a labdarúgókból.
2020. május 19.
Itthon
Nem sok futballista szerepelt annyi országban, mint Vadócz Krisztián, aki Spanyolország, Ausztrália, India, Hongkong és Kispest után idén januárban Uruguayba igazolt - a korábbi vb-gólkirály Diego Forlán hívására. A Penarol középpályása a DIGI Sport híradójának azt mondta, reméli, Forlán és Rossi beszélnek majd telefonon, mert az azt jelentené, hogy jól megy neki a játék egy jó klubcsapatban.
2020. május 14.
Itthon
Újra együtt dolgozhat Bernd Storck és Németh Krisztián, ám a korábbi szövetségi kapitány és a 37-szeres válogatott csatár most nem a labdarúgó-Eb-n, hanem Dunaszerdahelyen kerülhet egy csapatba. Az persze még nem dőlt el, hogy Storck tényleg a DAC vezetőedzője lesz-e, Németh Krisztián mindenesetre a DIGI Sport híradójának azt mondta: nem bánná, ha a sajtóhírből valóság lenne.
2020. május 11.
Itthon
Schäfer András számára nagyon rosszul jött a járvány, hiszen Dunaszerdahelyen végre újra tétmérkőzéseken játszhatott, most viszont Magyarországon készül a folytatásra, amelyről nem tudja, mikor jöhet el. Úgy érzi, nagy a versenyfutás az idővel, hiszen minél inkább nem kezdődik meg a szlovák bajnokság, annál valószínűbb, hogy nem is lesz. A 21 éves középpályás a DIGI Sport híradójának azt mondta: nagyon jó a DAC-ban a magyar labdarúgóknak, mert a szurkolók őket szeretik a legjobban, de ez egyúttal nagyobb felelőséggel is jár. 
2020. május 09.
Itthon
Eldőlt, hogy az MTK-nak már nem kell pályára lépnie ahhoz, hogy NB II-es bajnoknak és feljutónak mondhassa magát, a kék-fehérek azonban még várnak az ünnepléssel. Kanta József a DIGI Sport híradójának azt mondta: céljuk, hogy a Honvéd ellen bejussanak a Magyar Kupa döntőjébe, a középpályás egyúttal a jövőjéről úgy nyilatkozott, hogy szinte biztosan most következik a pályafutása utolsó éve.
2020. május 09.
Itthon
A Vasasnál nagyon bíztak abban, hogy az NB II végeredménye a pályán dől majd el, a legjobb tavaszi formában lévő csapat ugyanis 10 fordulóval a vége előtt még ledolgozhatta volna a Budafokkal szembeni hétpontos hátrányát. Az MLSZ döntése alapján azonban a bajnokságnak vége, a piros-kékek így a harmadik helyen végezve nem jutottak fel, ezért nem is csoda, hogy a klub tulajdonos-klubigazgatója és Feczesin Róbert is roppant csalódottan nyilatkozott a DIGI Sport híradójának.
2020. május 04.
Itthon
Két hete újra edzésben van Szoboszlai Dominik a Red Bull Salzburg csapatával, amely számára létkérdés lenne a folytatás az osztrák labdarúgó-bajnokságban, hiszen – hárompontos előnnyel - jelenleg a LASK Linz áll a BL-főtáblát érő első helyen. A 19 éves magyar középpályás a DIGI Sport híradójának elmondta, szerinte miért nem lenne fair, ha az éppen most éllovas Linz lenne a bajnok. De arról is beszélt, hogy a következő szezonban szeretne ismét a Bajnokok Ligájában szerepelni, álma az Eb-részvétel, és ha szükség van rá, akár az U21-es Eb-n is ott lesz Gera Zoltán válogatottjában.
2020. május 04.
Itthon
Ha minden jól alakul, két hét múlva - ha csak nézők nélkül is, de - újraindul az élet a német labdarúgó Bundesligában. A 18 csapatos bajnokságban 13. helyezett Hertha idei harmadik edzőjével készül a szezonzárásra; Petry Zsolt kapusedző a DIGI Sport híradójának azt mondta: szerinte Bruno Labbadiával újra elindulhat felfelé a csapat.
2020. április 19.
Itthon
Különleges lesz Juhász Roland 37. születésnapja július 1-jén, ugyanis – egy nappal a futballistaszerződése lejárta után – ekkor már tudni fogja, hogy milyen formában maradhatott a Mol Fehérvár FC-nél. A DIGI Sport híradójának ugyanis kijelentette, hogy nagyon szeretne a Vidinél maradni, ezt pedig a klubja is támogatja.
2020. április 12.
Itthon
Senkó Zsombor, a Juventus U17-es és U19-es futballcsapatának a magyar kapusa a járványhelyzet miatt Torinóban rekedt, így nem húsvétozhat együtt a családjával, de a kapusedzőjével együtt bízik benne, hogy mihamarabb folytatódnak a közös tréningek. Mint a DIGI Sport híradójának elmondta: sok-sok motivációt ad neki, hogy többször együtt edzett már a nagycsapattal, elárulta, hogyan sikerült megfognia Ronaldo és Dybala büntetőjét, és arról is beszélt, hogy a Serie A folytatásáról ő sem tud semmit.
2020. április 06.
Itthon
Bár még csak április eleje van, Bölöni László máris Európa Liga-indulást érő negyedik helyet ünnepelhet a Royal Antwerppel, a belga liga elnöksége ugyanis a koronavírus-járvány miatt lefújta a bajnokságot, és eredményt hirdetett. Az UEFA-nak azonban nem tetszik a döntés, Aleksander Ceferin elnök az európai kupaindulásból való kizárással fenyeget. A bajnokság korai befejezésére a 16-ból 11 élvonalbeli csapat igent mondott: az Antwerp nincs közöttük. Bölöni a DIGI Sport híradójának azt mondta, támogatja az UEFA törekvését, hogy később mégis folytatódjon a belga bajnokság.
2020. március 21.
Itthon
Az UEFA 2021-re halasztotta a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot; a magyar 21 éven aluli válogatott szövetségi edzőjeként dolgozó Gera Zoltán pedig arra számít, hogy ez a döntés a magyar-szlovén közös rendezésű, jövő évi korosztályos Eb-t is befolyásolja. A DIGI Sport híradójának azt mondta: valószínűleg nem jövő nyáron rendezik majd a magyar-szlovén rendezésű U21-es Eb.
2020. február 05.
Itthon
Sallói István, a ZTE FC sportigazgatója szerint az MLSZ által bevezetendő új szabály, amely 25 főben maximalizálja az NB I-es csapatok keretét, nem hoz jelentős változást, mivel a profi szerződéssel rendelkező labdarúgók komoly hányada utánpótláskorú. Egy másik újításról a Vasas FC klubigazgató-tulajdonosa, Nagy Miklós a DIGI Sport híradójának kijelentette: az összbevételhez viszonyított „bérköltségmaximalizálás” az ő csapatát nem érinti, és nem kell a fizetéseken változtatniuk. Sallói szerint ez az MLSZ-változtatás az NB I-es csapatok bérköltségére sem lesz hatással – tehát nem lesznek alacsonyabbak a futballistafizetések -, ugyanakkor abba az irányba vezet, hogy tényleg ne menjenek csődbe a klubok.
2020. január 31.
Itthon
A MOL Fehérvár FC játékosai és szurkolói egyaránt úgy érzik, hogy a Ferencváros még utolérhető a labdarúgó NB I-ben. A zöld-fehér csapat vesztett pontok tekintetében kilenc ponttal jobban áll, ám Stopira és az új szerzemény Lyes Houri szerint ez még ledolgozható, a drukkerek pedig elsősorban a régi-új edző Joan Carrillóban bíznak, akivel 2015-ben bajnoki aranyat nyert a csapat.
2020. január 09.
Itthon
Bár a kapuba szerződtették, Jova Levente a DIGI Sport híradójának elárulta: nem bánná, ha a mihamarabb az NB I-be vágyódó Vasasban is szaporíthatná góljai számát. A 27 éves játékos korábbi klubjában, a Nyíregyházában öt gólt is szerzett 11-esből.
2020. január 08.
Itthon
Az MLS még a pihenőjét tölti, a Sporting Kansas City két, lábtengózáson kapott magyar játékosának, Baráth Botondnak és Sallói Dánielnek viszont már hiányzik a futball. A csatár – amint a DIGI Sport híradójának elmondta - egyenesen úgy gondolja, hogy az amerikai ligának el kellene gondolkodnia azon, hogy rövidítsen a több hónapos téli szüneten.
2019. november 13.
Itthon
Gera Zoltán keresi a legjobb 21 éven aluli magyar labdarúgókat, de nincs könnyű helyzetben, hiszen a keretében csak hat NB I-es játékos szerepel, miközben Szoboszlai Dominik és a Kádár Tamás helyére behívott csapatkapitány Szalai Attila játékára sem számíthat. Arról nem is beszélve, sok 20 éves játékos még távol van a kész labdarúgótól – ilyen volt Gera Zoltán, sőt még Cristiano Ronaldo is.
2019. november 06.
Itthon
A 90-es évek Fradijának az egyik legjobb légiósa volt az ukrán Szergej Kuznyecov, akinek a fia a zöld-fehér csapatban nevelkedett, majd edzőként eljutott a Szpartak Moszkva nagycsapatának a kispadjáig. Egy hónapja ideiglenes vezetőedzőként is debütált az orosz sztárcsapatnál, az új német edző érkezése után azonban végleg Budapestre költözött a családjával. A Fradi így most újabb Kuznyecovokkal erősödhet.
2019. november 05.
Itthon
Lovrencsics Gergő és Botka Endre a DIGI Sport híradójának egyaránt azt nyilatkozta: a Ferencváros számára fontosabb a bajnoki cím megszerzése az Európa Liga-továbbjutásnál, egy hazai aranyérem ugyanis két lehetőséget is biztosít az európai kupákban a csoportkör kiharcolására. Az idei EL-sikerért ettől függetlenül mindent megtesznek a zöld-fehér labdarúgók.
A listázás kezdő dátuma:

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2021 Szeptember
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
3031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
123
Nincs esemény!