Feczesin ledöbbent, a tulajdonos szerint feljuthatott volna a Vasas

2020. május 09.
Itthon
A Vasasnál nagyon bíztak abban, hogy az NB II végeredménye a pályán dől majd el, a legjobb tavaszi formában lévő csapat ugyanis 10 fordulóval a vége előtt még ledolgozhatta volna a Budafokkal szembeni hétpontos hátrányát. Az MLSZ döntése alapján azonban a bajnokságnak vége, a piros-kékek így a harmadik helyen végezve nem jutottak fel, ezért nem is csoda, hogy a klub tulajdonos-klubigazgatója és Feczesin Róbert is roppant csalódottan nyilatkozott a DIGI Sport híradójának.
 "Erre szokták mondani, hogy evés közben jön meg az étvágy, úgyhogy valóban, amikor átvettük a csapat irányítását, akkor hivatalosan azt fogalmaztuk meg, hogy másfél év alatt szeretnénk feljutni. Megfogalmaztunk rövid- és hosszútávú célokat. De elég jól szerepeltünk, elég jól erősítettünk, és azt gondolom, hogy egészen közel kerültünk ahhoz, hogy ha tudjuk folytatni a bajnokságot, akkor lett volna esélyünk esetleg a feljutásra. Mindenki ebben reménykedett, ezért dolgoztunk, így most egy kicsit csalódottan értékeltünk ezt a döntést" - nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek Nagy Miklós, a Vasas FC tulajdonos-klubigazgatója.
 
 
 
"Hidegzuhanyként ért minket (az MLSZ döntése), megmondom őszintén, mert erre az egyre nem gondoltunk, hogy az NB I le lesz játszva, az NB II viszont nem" - szomorkodott Feczesin Róbert, aki pár hónapja, újpestiként még Marco Rossi válogatottjának is a tagja volt. "Sajnos el kell fogadnunk a döntést. A vírus miatt olyan helyzet van most a világban, amilyen még nem volt szerintem soha, erre nem volt senki felkészülve. Mi nagyon szerettük volna, ha tovább folytatódik a bajnokság, ha tudunk játszani, és a pályán dől el, hogy fel tudunk-e jutni, vagy nem. Sajnos ezt nem tudtuk már megmutatni" - fogalmazott Feczesin, akinek NB I-esként talán lehetett volna esélye akár arra is, hogy beverekedje magát Rossi 2021-es keretébe.
 
A Vasasnál télen jött a pozitív fordulat. Az átalakított és megerősített klub a legtöbb pontot gyűjtötte a tavaszi szezonban, ami jó alap lehet a következő idényre is. „Pozitívan állunk a dolgokhoz, és én úgy gondolom, hogy ha most elhagynánk magunkat, vagy elszomorodnánk, és nem folytatnánk az edzéseket, attól nekünk nem lenne jobb, mindenképpen csak rosszabb lenne. Én elmondtam a csapatnak is, hogy úgy kell gondolkodnunk, hogy mostantól még markánsabban meg kell fogalmaznunk azokat a célokat, amelyeket eddig potenciálisan helyeztünk csak kilátásba" - szögezte le Nagy Miklós, aki egyértelműen a feljutásra gondol.
 
A klubnál nem tudják, hogy mikor játszhatnak meccseket újra, de heti hat edzés így is szerepel programban. "Ez az elkövetkezendő egy-másfél hónap lesz nehéz, amikor azt fogjuk nézni, hogy az NB I megy, az NB II pedig már nem tud menni, mert lezárták. És ezt nehéz lesz megélni, hogy a feljutásért tudtunk volna harcolni" - jegyezte meg Feczesin Róbert.
 
Az MLSZ arról még nem hozott döntést, hogy mikor kezdődik az NB II következő idénye. 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Október
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
123
Nincs esemény!