Stopira és Houri szerint a Fehérvár még megelőzheti a Fradit2020. január 31.
|
|
A MOL Fehérvár FC játékosai és szurkolói egyaránt úgy érzik, hogy a Ferencváros még utolérhető a labdarúgó NB I-ben. A zöld-fehér csapat vesztett pontok tekintetében kilenc ponttal jobban áll, ám Stopira és az új szerzemény Lyes Houri szerint ez még ledolgozható, a drukkerek pedig elsősorban a régi-új edző Joan Carrillóban bíznak, akivel 2015-ben bajnoki aranyat nyert a csapat.
|
|
"Szerintem még megelőzhető a Fradi, nekik is vannak gyenge pontjaik, és ki kell használni” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának egy ifjú fehérvári drukker, Zalán a Vidishopban tartott dedikáláson, amelyen Stopira és a csapat új szerzeménye, Lyes Houri vett részt.
"Száz százalékban ezt gondolom én is, az élre fogunk törni, amihez csak az kell, hogy a folytatásban is olyan keményen dolgozzunk, mint ahogyan most is tesszük" – mondta Stopira a Sport24-nek, míg Houri így fogalmazott. "Abszolút egyetértek a szurkolókkal! Sok meccs van még hátra, és (vesztett pontok tekintetében) csak kilenc pont a hátrányunk. Ha sorra hozzuk a meccseinket, akkor bajnokok lehetünk." Egy másik Vidi-szurkoló, Eszter pedig azt mondta, hogy elsősorban Joan Carrillo vezetőedzőben bízik. "Én nagyon örülök, hogy visszatért a csapathoz, szerintem egy remek edző, és meg fogja csinálni a csapattal ugyanazt, mint amit 2015-ben.” A korábbi francia utánpótlás-válogatott Lyes Houri nem titkolja, tőle mire lehet majd számítani a pályán. "Technikásnak tartanak, és azt mondják, jól látok a pályán; remélem, sok győzelemhez segíthetem hozzá a csapatot. Nagyon szeretek gólt szerezni és örülök, ha gólpasszt adok, persze, ha védekezni kell, az sem gond." A zöld-foki válogatott Stopira – Hourival ellentétben - már régi bútordarab, nyolcadik éve futballozik Fehérváron. Nemrég letette a magyar állampolgársági esküt, ezért a nyelvre is ráfeküdt. "Sok kifejezést ismerek, például jó reggelt, jó napot, hogy vagy? Most már minden alkalommal, a magyar csapattársaimmal is gyakorlom a nyelvet, és úgy érzem, egyre jobban megy. ’Értem, magyarok!’, ilyeneket is mondok a csapattársaknak az öltözőben, sokat viccelődünk ilyenkor.”
Arról is beszélt, hogy Magyarországon valódi otthonra lelt. "Mindent szeretek Magyarországban, az emberek nagyon kedvesek velem, bárhová is megyek. Én pedig nem is a második, hanem az első otthonomnak érzem az országot."
Hogy Stopira és Houri újra együtt ünnepelhessen a szurkolókkal, ahhoz győzelmek kellenek: erre szombaton az Újpest, négy nappal később a Debrecen otthonában keríthet sort a fehérvári csapat. |
keresés
Bejelentkezés
Menetrend | |
csapatok: A - B - C - D |
|
Helyszínek: Lengyelország - Ukrajna |
|
Játékvezetők | |
Statisztikák |