NB I: nem lesznek alacsonyabbak a focistafizetések

2020. február 05.
Itthon
Sallói István, a ZTE FC sportigazgatója szerint az MLSZ által bevezetendő új szabály, amely 25 főben maximalizálja az NB I-es csapatok keretét, nem hoz jelentős változást, mivel a profi szerződéssel rendelkező labdarúgók komoly hányada utánpótláskorú. Egy másik újításról a Vasas FC klubigazgató-tulajdonosa, Nagy Miklós a DIGI Sport híradójának kijelentette: az összbevételhez viszonyított „bérköltségmaximalizálás” az ő csapatát nem érinti, és nem kell a fizetéseken változtatniuk. Sallói szerint ez az MLSZ-változtatás az NB I-es csapatok bérköltségére sem lesz hatással – tehát nem lesznek alacsonyabbak a futballistafizetések -, ugyanakkor abba az irányba vezet, hogy tényleg ne menjenek csődbe a klubok.
"Mintha ostobák lennének a klubtulajdonosok. Van 504 igazolt játékos a keretben, csapatonként 42. Az 504-ből az elmúlt szezonban 223 egyetlen egy percet sem játszott. Hát normális az az ember, aki megengedi, hogy egy ilyen kerettel dolgozzon az edző meg a klub, amikor pénzügyi gondok vannak? Szerintem elfogadhatatlan” – mondta a Magyar Labdarúgó Szövetség tavaly májusi közgyűlésén Csányi Sándor elnök. A szavakat pedig tettek követték: a szövetség 25 főben maximalizálta a keretek méretét, amelyet csak fiatalkorú játékosokkal lehet túllépni. 
 
 
Sallói István, a ZTE FC sportigazgatója szerint az új szabályok ellenére nagy változások nem várhatók. "Nem értettem egyet (azzal a kijelentéssel, hogy ostobák lennének a klubtulajdonosok – a szerk.), mert mi tudtuk azt, amit az elnök úr nem tudott, hogy ő egy rossz számot kapott egy évvel ezelőtt. Az MLSZ-adminisztráció kigyűjtötte neki, hogy kinek van profi szerződése a magyar első osztályú labdarúgócsapatoknál, ez valóban 4-500 játékost jelent, de ebben benne vannak az utánpótlásjátékosok is. Ma, Magyarországon, ha valakinek van egy 16-17 éves tehetséges játékosa, azért, hogy ne vigyék el tőle, úgy tudja megvédeni a játékjogát, ha profi szerződést ad, de ettől semmi köze nincsen az első csapathoz. Az első csapatoknál a valós keret átlagban 25-ös.”   
 
Nagy Miklós, a Vasas FC klubigazgató-tulajdonosa a Sport24-nek azt mondta, egyelőre nem nézik, hány profi szerződésű játékosa van a csapatnak. "Elég sok változás van a mi keretünkben, mindenkinek adunk bizalmat, mindenkivel elkezdtük a munkát. Most már megtörtént az első keretszűkítés, leültünk az első játékosokkal, akikre úgy tűnik, hogy kevésbé tartunk majd igényt. Mi nem határoztunk meg konkrét számot, alapvetően abba az irányba megyünk, hogy mindenkinek megadjuk a bizalmat a bizonyításra, és aki megfelel ennek, a keret tagja lehet. Természetesen a jövő évben, úgy tűnik, hogy itt már konkrét számokról kell majd beszélni, és ez a versenyt erősíteni fogja.” 
 
Papíron szintén szigorítás az az új szabály, hogy a UEFA pénzügyi fair-play-szabályzatának megfelelve, a klubok bérköltségei nem haladhatják meg az összbevétel 70 százalékát.
 
"Ma, jelen pillanatban, ugyancsak az MLSZ egyik kimutatása szerint, a klubok a bevételeleik 63-65 százalékát költik el (bérköltségre), ilyen szempontból ez sem lesz kardinális változás, de mindenképpen abba az irányba vezet, hogy tényleg ne menjenek csődbe a klubok” – szögezte le Sallói.
 
„Nálunk ezek az arányok jelenleg is megállják a helyüket. Nekünk emiatt nem kell majd a kereten változtatni, és a fizetéseket sem kell majd megváltoztatnunk” – fogalmazott Nagy Miklós.
 
Úgy tűnik tehát, hogy a sajtóban megjelent hangzatos szalagcímek ellenére, az új MLSZ-szabályok betartása érdekében szinte semmit nem kell változtatniuk a magyar NB I-es, vagy éppen oda tartó csapatoknak. Az viszont mindenképp pozitívum, hogy a két szabállyal semmiképp nem is tudják az UEFA-normákat áthágni a magyar csapatok egy több mint 25 fő felnőttjátékost foglalkoztató kerettel, vagy az összebevétel 70 százalékát meghaladó bértömeggel.
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 December
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
252627282930
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
12345
Nincs esemény!