Eppel a belga közeg miatt lett jobb, és örül Rossi dicséretének

2020. május 19.
Itthon
Eppel Márton három éve a Honvéddal bajnok és gólkirály is tudott lenni, majd a kazah Kajrat Almatinál is rúgta a gólokat, idén pedig a belga első osztályban is kipróbálhatta magát. A Jupiler League-et befejezettnek nyilvánították, a 28 éves támadó pedig már Magyarországról értékelte klubja és saját idei félszezonját a DIGI Sport híradójának. A csatár nagyon örül, hogy Marco Rossi azt mondta, tervezi a behívását, úgy érzi, Belgiumban a közeg miatt lett jobb, de szerinte a „negatív teljesítményt” is a közeg hozza elő a labdarúgókból.
"Annak örülök azért, hogy tudtam nyolc meccset játszani a belga első osztályban, rúgtam egy gólt, adtam két gólpasszt, de a legfontosabb szerintem az, hogy amikor odamentem a csapathoz, akkor nem voltak jó helyzetben, de végül sikerült a bennmaradás. Szerintem ez nagy siker. Örültem volna, ha lett volna még pár gólom, de azért látni kell, hogy nem a miénk volt a legerősebb csapat” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek Eppel Márton. 
 
A bennmaradást Bernd Storckkal érte el a csapat, a vezetőedzőt pedig a magyar válogatottból már ismeri Eppel Márton, aki élvezte a német szakvezetővel a mindennapi munkát. "Az első pár meccsen kikaptunk, akkor másnap is volt edzés, viszont amikor elkezdtük nyerni sorozatban a mérkőzéseket, akkor a prémium az volt, hogy két szabad napot kaptunk. A meccsek után nagyon boldog volt, láttam rajta, de én azt mondom, megdolgozott ő is ezért a sikerért. Nagyon szeretett volna pár játékost leigazolni, köztük engem is, és azt mondta, hogy ha ezeket a futballistákat hozzá tudja tenni a csapathoz, akkor meglesz a bennmaradás. Ez sikerült, ami számára is egy jó visszaigazolás.” 
 
Belgiumból Storck szinte biztosan Dunaszerdahelyre igazol, és nem lenne meglepő, ha a kívánságlistájára újra felkerülne a nyolcszoros válogatott csatár, aki Belgiumból jó eséllyel távozik. "Még nem beszéltünk, nem vagyok sem a menedzsere, sem a családtagja, nem jelzett egyelőre, hogy odamegy (nevet). Ha a jövőben megkeres engem, illetve a menedzseremet, akkor elgondolkozok majd rajta, de amíg nincs a részéről vagy a klub részéről megkeresés, addig kár erről beszélni. De nyitott vagyok mindenre, szeretnék külföldön maradni.”
 
 
 
Érdemes felidézni, Marco Rossi szövetségi kapitány februárban mit nyilatkozott a Sport24-nek a válogatottban 2018 októbere óta nem szerepelt Eppelről. „Akinek a behívásán komolyan gondolkodom, nos, ő Eppel Márton. Bernd Storck csapatában, a Cercle Brugge-ben gólt lőtt, jó teljesítményt nyújt, de nem emiatt hívnám be, hanem azért, mert az előző két-három meccsén nagyon komoly intenzitással és érzelemmel játszott, és eddig éppen ezt hiányzott belőle. Minden játékosnak, még akkor is, ha olykor hibázik, így kellene futballoznia. Harcoló és sokat futó játékosokat akarok látni a pályán.”
 
„Amikor Belgiumba igazoltam, az volt az egyik célom, hogy visszakerüljek a válogatottba, ez (Rossi kapitány nyilatkozata) jó visszajelzés volt. Most sajnálatos, hogy elmaradtak a meccsek, de azt mondom, hogy ha ezt az utat tudom tovább csinálni, akkor lesz majd később is behívóm. Egy olyan közegben voltam, ahol maga a közeg még többet követelt meg tőlem, mert ha nem lettem volna még egy kicsit gyorsabb, még egy kicsit erőszakosabb, még egy kicsit mindenben jobb, akkor valószínűleg nem játszottam volna. Szóval, a közeg hozta ki ezt belőlem, és általában a közeg hozza ki jó esetben  az emberből a pluszteljesítményt, illetve rossz esetben sajnos a negatívat is” – fogalmazott Eppel Márton.
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 December
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
252627282930
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
12345
Nincs esemény!