Százezrek ünnepelték Berlinben a világbajnok német csapatot

2014. július 16.
Több százezren ünnepelték kedden Berlinben a brazíliai világbajnokságról hazatért német válogatottat. Az ország történetének negyedik világbajnoki címét megszerző csapatot már hajnalban ezrek várták a német főváros történelmi központjában, a Brandenburgi kapu és a Győzelmi Oszlop között kialakított több mint 40 ezer négyzetméteres szurkolói zónában (Fanmeile).
Joachim Löw együttese több mint kétórás késéssel, délelőtt tíz óra után érkezett meg a Tegel nemzetközi repülőtérre, ahol a Lufthansa légitársaság "A győztesek repülője" (Siegerflieger Fanhansa) nevű különjáratát gépfürdetéssel - vízsugaras köszöntéssel - fogadták a légikikötő tűzoltói.
 
A világbajnokok busszal indultak a belvárosba, és a Fanmeile előtt átszálltak egy nyitott kamionba, amely az utcákat ellepő ünneplő tömeg miatt csigalassúsággal tette meg a diadalmenet utolsó kilométereit.
 
A Brandenburgi kapunál Berlin kormányzó polgármestere, Klaus Wowereit fogadta a labdarúgókat a város aranykönyvével. A nemzeti csapat mezére a negyedik csillagot megszerző sportolók mind beírták a nevüket a német főváros aranykönyvébe, majd a csaknem hatórás ünnepi program csúcspontjaként a szakvezetőkkel együtt felvonultak a Berlin jelképének számító városkapunál felállított színpadra.
 
Elsőként a szövetségi kapitányt, Joachim Löwöt és segítőit - Hansi Flick másodedzőt, Andreas Köpke kapusedzőt és Oliver Bierhoffot, a válogatott menedzserét - szólították a színpadra, utánuk pedig a játékosokat.
 
A csapat nem nyert volna a szurkolók támogatása nélkül - emelte ki a Nationalelfet 2006 óta irányító Löw az első becslések szerint több mint 200 ezres tömeg előtt, hozzátéve, hogy "mi mind világbajnokok vagyunk".

(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Október
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
123
Nincs esemény!