A Szuszában játszhat az Újpest és a Vasas

2017. július 12.
A következő idényben a Szusza Ferenc Stadionban játszhatja hazai mérkőzéseit az Újpest és a Vasas az MLSZ döntése értelmében.
 
Az MLSZ honlapja szerdai beszámolójában azt írta, hogy valamennyi körülményt mérlegelve, a szurkolók érdekeit is figyelembe véve határozott így.
 
A problémát az okozta, hogy a szövetség infrastruktúra-szabályzata szerint a szombaton rajtoló idénytől csak olyan pályán lehet élvonalbeli meccset rendezni, amelynek van fűtése, ugyanakkor az újpesti létesítményben mostanáig ez a fejlesztés nem valósult meg.
 
"A helyzet kialakulásában jelentős szerepet játszott a Szusza Ferenc Stadion jogi státusza rendezésének elhúzódása. Az állami tulajdonban lévő, több sportág által is használt komplexum vagyonátadása jelenleg is folyamatban van" - olvasható az indoklásban.
 
A MLSZ azt is közölte, hogy az Újpest FC egy több országban is kipróbált mobil pályafűtési eszközt kíván alkalmazni, az elnökség azzal a feltétellel engedélyezte a Magyarországon még nem használt eszközt, hogy mindkét klub vállalta alternatív helyszín biztosítását nem várt helyzet kialakulása esetére. A Vasas az Illovszky Stadion felújítása miatt játszik majd Újpesten a következő idényben.
 
Az MLSZ elnöksége elfogadott egy olyan mérési rendszert, amely nyomon követi és számszerűsíti, hogy a magyar felnőtt hivatásos játékosok képzéséhez gyerekkoruktól kezdve mely nevelőegyesületek járultak hozzá.
 
"A mérési rendszer működtetésének egyik célja a képzés minőségének, hatékonyságának objektív, számokkal is kifejezhető értékelése, ezen keresztül pedig a képzés fejlesztése. A produktivitás folyamatos nyomon követése és transzparens elemzése egyértelmű jelzés a tulajdonosok, sportvezetők, szülők, játékosok és a közvélemény számára az egyesületi munka hatékonyságról, minőségéről" - olvasható az MLSZ beszámolójában, amely kifejti, hogy a női labdarúgók előmenetelét is figyelembe veszi, egyúttal az összes magyarországi sportszervezetre kiterjed, a kiemelt akadémiák mellett a legkisebb egyesületek hozzájárulását is átláthatóan számszerűsíti.
 
A rendszer alkalmazására a 2017/18-as szezontól kerül sor.
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 December
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
252627282930
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
12345
Nincs esemény!