Aranyérmes pszichológus lett a volt NB I-es futballkapus

2021. december 05.
Itthon
A gyepről gyep mellé, kapuból a pszichológusi székbe ült a korábbi MTK- és Mezőkövesd-kapus Szántai Levente, aki élvonalbeli labdarúgó-karrierjét követően nemcsak, hogy elvégezte az egyetemet, de a legjobbak közt, jeles kitüntetéssel zárta tanulmányait – számolt be a hírről a DIGI Sport híradója, a Sport 24.
Szántai a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek először a kezdeteket idézte fel mosolyogva. "És akkor ez a csapattársam azt mondta nekem a beszélgetés végén, hogy 'Levi, te olyan jól meg tudod hallgatni az embereket. Miért nem mész el pszichológusnak?'"
 
Ő elment, és nem is akármilyen eredménnyel végzett: "Ez a Pro Scientia aranyérem, egy kis kitűző is van hozzá. Kétévente adják oda, és a legmagasabb felsőoktatási kitüntetésnek számít" - mutatta meg az elismerést a kamerának is Szántai Levente, akinek néhány ötösnél jóval többet kellett letennie az asztalra.
 
 
 
A Pro Scientia Aranyérmet 1988-ban alapította meg az Országos Tudományos Diákköri Tanács. Kétévente 45-50 magyar fiatal kutató kapja meg, akik egyetemi pályafutásuk során tudományos munkájukkal - elsősorban az OTDK konferenciákon - kiemelkedőt alkottak.
 
A 39 éves Szántai mindezt egy innovatív pszichológiai módszer kifejlesztésével érdemelte ki. "Ez egy 30 alkalmas, 9 hónapon át tartó tréningsorozat. Ennek van egy olyan kötődése, hogy még jó néhány évvel ezelőtt, amikor ez felötlött bennem, hogy érdemes lenne egy ilyen tréningprogramot létrehozni, akkor még aktív labdarúgókapus voltam."
 
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia újdonsült pszichológusának a módszere sokat segíthet az ifjú játékosok fejlődésében. "Egyéni szinten ezt úgy tudom elképzelni, hogy mondjuk a játékos korábbi önmagához képest több felelősséget vállal, akár bátrabban bevállalja azt, hogy egy az egyben cselez. Csapatszinten pedig a csapat együttműködése, egymás támogatása, a játékosok között korábban megjelent kooperáció valamilyen szinten ugyancsak növekedik - akár kommunikációs szinten is. Klubszinten változást hozhat, hogyan tudom a csapatomat hozzásegíteni ahhoz, hogy az NB I-be felkerüljön, vagy ott benn maradjon. Vagy talán még ahhoz is, hogy az NB I-es bajnokságban jól szerepeljen, és odaérjen a dobogóra."
 
A módszer működik, és a jövőben akár az egész magyar labdarúgás is hasznát veheti. Szántai Levente mindenesetre készen áll a bevetésre. "Jelenleg az utánpótlásban tevékenykedem, a válogatott utánpótlásban is szeretnék tevékenykedni, és ott is átadni a tudásomat, illetve szeretném a későbbiekben a felnőtt labdarúgóknak is ezt a fajta szemléletmódot bemutatni, és segíteni a játékos-pályafutásokat."
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!