Szoboszlait be kell tenni, Gulácsi klasszisa létfontosságú

2019. március 20.
Itthon
Sallói István korábbi magyar válogatott labdarúgó szerint Szoboszlai Dominikot be kell tenni a csapatba, mivel nem ijed meg a kihívásoktól, miközben a szabadrúgásaival komoly pluszt tud adni Marco Rossi szlovákok és horvátok ellen készülő együttesének. Sallói minderről a DIGI Sport híradójának nyilatkozott.
"Be kell tenni a csapatba. Dominik egy nagyon jó versenyzőtípus, aki nem ’tojja össze magát’ a feladattól, és bármikor lehet rá számítani, azt a teljesítményt, amit ő tud, bármikor tudja hozni, és kiegyensúlyozottan tud teljesíteni. Ami a legnagyobb erénye, hogy nagyon-nagyon erős a pontrúgásokban, legyen szó akár szögletekről, oldalszabadrúgásokról, 16-os környéki szabadrúgásokról. Ezt már az egész ország megcsodálhatta, amikor az U17-es, U19-es válogatottakban játszott. De felnőtt szinten is ugyanúgy lövi a szabadrúgásokat, úgyhogy egy olyan pluszt tud adni a magyar válogatottnak, ami jelen pillanatban nincs” – nyilatkozta Sallói István a Sport24-nek. 

Szlovákia 27., Magyarország 51. a FIFA-világranglistán, és míg csütörtöki Eb-selejtezős ellenfelünk összértéke 173, addig a Rossi-csapaté csak 55 millió euró. Ehhez hozzájön, hogy az ellenfélnek még úgy is hét topligás játékosa van, hogy a Kínába szerződött Marek Hamsík már nem számít annak. "Nekem egyáltalán nem tetszik a (magyar keret) abból a szempontból, hogy akkor lehet a magyar válogatottnak reális esélye, ha az öt top ligából érkeznek a keretbe a játékosaink. De ez messze nem így van. Nagy Ádám nem is játszik egyáltalán a Bolognában, Szalai Ádám idén szerepel a Hoffenheimben, hál’ istennek egyre többet, Gulácsi Péter meghatározó a Leipzigben, de aztán – a szintén lipcsei Willi Orbánnal kiegészülve - körülbelül ennyi is a topligából érkező játékosunk. Így nagyon-nagyon nehéz dolga van a mindenkori szövetségi kapitánynak” – fogalmazott az 1993-ban az év magyar labdarúgójának választott Sallói.
 

Szerinte Dzsudzsák Balázsnak igenis a válogatottban van a helye. "Vannak, akik soha nem bocsátják meg neki, hogy a PSV-ből nem egy topklubba, hanem az Anzsi Mahacskalába igazolt, ezt végigcipeli az egész karrierjén, a hátterével senki nem foglalkozik igazából. Dzsudzsák az elmúlt évtized legkiemelkedőbb magyar játékosa, és ha játszik a következő két mérkőzésen, akkor százszoros válogatott lesz, ami nagyon nagy dolog. Európa-szerte a legismertebb magyar játékos, szenzációs bal lába van” – véleményezte a DIGI Sport szakértője az Al-Ittihad Kalba légiósát.

Gulácsi Péternek pedig a reflexei szenzációsak; a statisztikák szerint a védési hatékonyság tekintetében a Leipzig kapusa a negyedik legjobb Európában - Gianluigi Buffonnal holtversenyben.  "Van köze Szoboszlai Dominikhoz, a Salzburg-Lipcse egy nagyon szépen felépített vonal, a fiatal tehetségeket felismerik, felépítik, és Gulácsi is ide került be. Volt neki egy liverpooli kitérője, ott még nem tudta megugrani azt a szintet, ahol most tart. Hiszen jelenleg már, azt gondolom, Európa egyik legjobb kapusáról beszélünk, és ez a magyar válogatott szempontjából létfontosságú.” 
 
Hogy a szlovákok ellen mire lesz elég Szoboszlai lendülete, Dzsudzsák bal lába és Gulácsi remek kapusformája, az csütörtök este 20.45-kor derül majd ki. 

A magyar labdarúgó-válogatott kerete:
kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
hátvédek: Baráth Botond (Sporting Kansas City), Bese Barnabás (Le Havre AC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Arisz Szaloniki), Lang Ádám (CFR Cluj), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig), Vinícius (Mol Vidi FC)
középpályások: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava), Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (NK Osijek), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg)
támadók: Balogh Norbert (APOEL), Dzsudzsák Balázs (Al-Ittihad Kalba), Holender Filip (Budapest Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Szalai Ádám (Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros).
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!