Rossi több magyart is el tudna képzelni a Serie A-ban

2018. december 18.
Itthon
Új szerepben Marco Rossi, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. Az olasz szakvezető szeptemberben a nemzeti tizenegy kispadján, most pénteken pedig a DIGI Sport olasz labdarúgással foglalkozó magazinjában, a Csizmaszár szakértőjeként debütált, és felsorolta, kik azok a magyar labdarúgók, akik szerinte megállnák a helyüket a Serie A-ban. Egyúttal a Bolognában légióskodó Nagy Ádámot a válogatott nélkülözhetetlen játékosának nevezte.
"Remek volt. Kényelmesen éreztem magam. Jó és érdekes kérdéseket kaptam. Kicsit más ez, mint általában. Az olasz foci volt a téma. Normális esetben ugye a magyar labdarúgással kapcsolatban kapom a kérdéseket" - mondta a Sport24-nek Marco Rossi a Csizmaszár adása után.
 
Persze az olasz és a magyar foci könnyen összekapcsolható, hiszen a kérdés mostanában elkerülhetetlen, miként játszik a magyar válogatott Nagy Ádám az olasz első osztályú Bolognában. "Idén kimondottan jól teljesít. Én élőben is láthattam, amikor a Bologna a Juventus ellen játszott, és akkor ő egyértelműen a legjobb játékos volt a pályán. Ritmus, intenzitás szempontjából is nyugodtan labdába rúghatna bármelyik európai topcsapatban. Ádám a válogatott számára, ha így folytatja, nélkülözhetetlen marad.”
 
 
 
Rossi szerint Nagy Ádámon kívül több magyar játékos is megállná a helyét az olasz ligában. "Úgy gondolom, van néhány olyan játékosunk, aki játszhatna Olaszországban. Vannak persze, akik Németországban futballoznak, de a szint hasonló a két ország labdarúgása között. Ők (Gulácsi Péter, Orbán Willi, Sallai Roland, Szalai Ádám, Dárdai Palkó – a szerk.) biztosan jók lennének a Serie A-ban. De vannak mások is, például Kádár Tamás, Kalmár Zsolt, vagy Holman Dávid. Ők minden bizonnyal játszhatnának Olaszországban.”  
 
Rossi szerint a hétvégén éppen egymás ellen játszó Vidi és FTC magasan kiemelkedik a hazai mezőnyből, de az olasz mester még így sem biztos abban, hogy e két klub miként tudna szerepelni a Serie A-ban. "A Vidi szerzett egy csodás gólt csütörtökön a Chelsea ellen, és a fehérváriak jó kis meccset játszottak Európa egyik legjobb csapata ellen. Persze, az angolok nem a legjobb tizenegyükkel voltak itt, de ha a Chelsea játékosa vagy, akkor nagyon magas szinten játszó labdarúgónak kell lenned. Szóval, nem tudom, hogy a Vidi és a Fradi beférne-e a Serie A-ba, de az biztos, hogy egyikük sincs messze az olasz első osztály szintjétől.”
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!