Lőw Zsolt is sokat tett azért, hogy Orbán Willi magyar válogatott legyen

2018. október 13.
Itthon
Orbán Willi sorsa már eldőlhetett volna, a 25 éves védő azonban sokáig bízott a német, sőt a lengyel válogatottságban is, végül mégis a magyarokat választotta. Ebben szerepe lehetett Lőw Zsoltnak, a PSG magyar másodedzőjének is, aki korábbi csapatában, a Red Bull Leipzigben éveken át együtt dolgozott a hátvéddel, és – amint azt a DIGI Sport híradójának elárulta - próbálta Orbánt a magyar válogatott irányába terelni. 
"Folyamatosan téma volt közöttünk ez, hiszen tényleg hosszú évekig volt a játékosom, és én tudtam, hogy megvan a lehetősége arra, hogy magyar válogatott legyen. Igaz, akkor még fennállt a lehetősége annak is, hogy német, vagy akár lengyel válogatott lehessen. Én nagyon büszke vagyok a hazámra, és mindig próbáltam őt szépen, óvatosan abba az irányba terelgetni, hogy azért jó lenne, ha rövid időn belül döntene, és ha a német válogatottban nem kap lehetőséget, akkor Magyarország színeiben lépjen pályára. Hol viccesen, hol komolyabban, de mindig téma volt ez közöttünk” – nyilatkozta Lőw Zsolt a Sport24-nek.
 
 
Orbán értéke a Transfermarkt szerint 15 millió euró, azaz annyit ér, mint a válogatott eddigi három legértékesebb játékosa – Gulácsi Péter, Kádár Tamás és Szalai Ádám - együttvéve. Sőt, a jelenleg nem válogatott Dzsudzsák Balázsnál (3,5 millió euró) több mint négyszer annyit ér. Az pedig nem lehet véletlen, hogy ő a Bundesliga egyik élklubjának a csapatkapitánya, Lőw Zsolt ennek megfelelően nagyon jó véleménnyel van róla.
 
"Én borzasztóan becsülöm Willi Orbánt, ő egy borzasztóan profi játékos, aki nagyon komolyan és tudatosan készül, nemcsak minden mérkőzésre, de az egész karrierje nagyon jól van felépítve. Jó lépés volt a részéről, hogy eljött a Kaiserslauterntől hozzánk, és a Red Bull Leipzignél sikerült tovább fejlődnie. Kimagaslóan jó belső védő, nagyon jó fizikai adottságokkal rendelkezik, viszonylag labdabiztos, nagyon jók a labdakihozatalai. Borzasztóan okos, okosan játszó játékos, nagyon jó a párharcokban, csupa jó dolgot tudok róla elmondani. Örülök, hogy ennek a hosszú munkának beérett a gyümölcse, végül beadta a derekát, és a magyar válogatottat választotta” – mosolyodott el Lőw Zsolt, akinek ezek szerint valóban komoly szerepe volt abban, hogy a magyar válogatott egy európai szinten is kiváló hátvéddel erősödjön.
 
 
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2018 November
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
293031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12
Nincs esemény!