Ezért bontott hirtelen szerződést Vadócz, Eppel újra feltűnt Kispesten

2018. augusztus 30.
Itthon
Vadócz Krisztián kissé váratlanul szerződést bontott a Budapest Honvéddal, mint a DIGI Sport híradójának elmondta, erre azért volt szükség, hogy az átigazolási időszak lejárta után is legyen még ideje külföldi csapatot találnia. Bár folyamatosan hívogatják, egyelőre nem arról a környékről, amelyet megcélzott. Közben újra feltűnt Kispesten Eppel Márton, a Honvéd-szurkolók bánatára nem azért, hogy csatlakozzon a csapathoz. A gólkirály novemberben akár bajnoki címet is ünnepelhet Kazahsztánban. 
 "Még abszolút a terveim között szerepel, hogy ismét külföldre igazoljak, de most természetesen nem ennek van itt az ideje" – mondta még július elején Vadócz Krisztián a Sport24-nek, miután egyéves szerződést kötött a Budapest Honvéddal. Kedden aztán a kispestiek közleményben jelentették be, hogy közös megegyezéssel felbontották a megállapodást. "Beszéltünk Hemingway úrral és a szakmai stábbal is, hogy – ahogyan korábban is nyilatkoztam – a külföldi preferencia mindig is élt a fejemben, a legtöbb bajnokságban pedig most pénteken zárul az átigazolási időszak. És hogy ne legyek annyira idő szűkében, ezért kértem, és beszéltünk arról, hogy ez egy jó megoldás lenne a számomra.”
 
Hogy hol folytatja tovább Vadócz Krisztián, egyelőre még kérdéses. "Folyamatosan hívogatnak, sajnos egyelőre még nem arról a környékről, amelyet megcéloztam.”
 
 
Supka Attila vezetőedzőt nem lepte meg a 42-szeres válogatott középpályás távozása. "Tisztában voltunk azzal, hogy ismét szeretne külföldön játszani. Amíg itt volt, nagyon sokat segített, ezt meg is beszéltük, és a csapat előtt meg is köszöntük neki."
 
Míg Vadócz Krisztián távozott, Tischler Patrik érkezett a kispesti klubhoz. A 27 éves csatár kölcsönben jött az Újpesttől. Hétvégén épp korábbi csapata ellen debütálhat a Honvédban. „Három-négy napja még az Újpest színeiben futballoztam, úgyhogy eléggé furcsa lesz a dolog, de innentől kezdve el kell ezt felejteni. Profi labdarúgók vagyunk, a pályán nincs barátság, haverság, úgyhogy mindenképpen szeretnénk megnyerni a mérkőzést.”
 
A pályán kívül viszont van barátság. A korábbi kispesti gólkirály, Eppel Márton ugyanis a szünidejét itthon tölti, és meglátogatta egykori klubját. „Kaptunk egy egyhetes szünetet Kazahsztánban, mert (jövő) vasárnap lesz a válogatott meccs, gondoltam, meglepem a többieket. Egymás közti játék lesz, kíváncsi vagyok, hogyan mozognak. Beállnék egy kicsit, de most jó csatárok vannak a csapatnál, szóval kellene küzdenem.” 
 
A Kajrat Almati játékosa a kazah bajnokságban harcol, méghozzá a bajnoki címért. „Három pontra vagyunk az Asztanától, van még hátra tíz meccs. Úgy érzem, hogy meglehet a bajnoki cím, elég motivált az egész csapat, remélem, hogy novemberben bajnoki címet ünnepelhetünk.” 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2018 November
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
293031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12
Nincs esemény!