A kínaiak már a spájzban vannak

2017. január 13.
A fogadási csalások miatt mélyről indult, de magasra tör a kínai labdarúgás - összegezte az elmúlt átigazolási időszakok tapasztalatát Dénes Ferenc sportközgazdász az M4 Sport pénteki, Sportreggeli című adásában.
"Csak korlátozott számban lehet külföldieket szerződtetni, így egyértelmű a kínaiak célja: a legjobbakat szeretnék leigazolni. Erős politikai elköteleződés van a sport, így a labdarúgás fejlesztése mellett is az országban" - jelentette ki Dénes Ferenc.
 
A sportközgazdász elmondta, nemcsak a külföldi labdarúgókat veszik drágán, hanem a piac tökéletlensége és korlátozottsága miatt azok a hazai játékosok is sokba kerülnek, akik "képesek egy egyeneset rúgni a labdába", hozzájuk képest pedig a külföldről érkező, nagy nevű labdarúgók már nem is olyan drágák.
 
"Hasonló folyamat zajlik, mint amikor a nyugat-európai ligák kirabolták Afrikát és Kelet-Európát, csak most úgy tűnik, meg vagyunk sértve, hogy nem a kedvenc európai csapatunkhoz igazolnak ezek a játékosok, hanem mondjuk Sanghajba" - mondta Dénes Ferenc, aki szerint tudomásul kell venni, hogy ha a labdarúgók adott munkáért száz egységnyi pénz helyett kaphatnak nyolcszáz egységnyit is, akkor közülük sokan utóbbit fogják választani.
 
"A kínaiak már a spájzban vannak" - summázta az elmúlt időszak történéseit a sportközgazdász, aki szerint a jövőben érdemes lesz odafigyelni a távol-keleti klubokra.
 
(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!