Doll örül Huszti hazatérésének, Paintsil élvezi a futballt

2018. február 05.
Itthon
Két komoly téli visszatérőnek is örülhet Thomas Doll vezetőedző: az egyik Joseph Paintsil, akit végül sem a malária, sem a belga Genk nem ragadott el az Üllői útról, a másik pedig Nagy Dominik, aki egy év lengyel kitérő után öltözött ismét Fradi-mezbe. A DIGI Sport híradójának nyilatkozó Doll nem is tudja, kinek örüljön jobban, és nagy célokat szeretne elérni az NB I éllovasával.
"Mindenki fontos része a csapatnak. Joe a Ferencváros tagja, de ami szintén boldoggá tesz, hogy Dominik visszatért, ráadásul ő már jól ismeri a csapatot, az edzésmunkánkat. Most fontos, hogy jó formába hozzuk, mert még szüksége van az edzésekre" - mondta a Sport 24-nek Thomas Doll.
 
Paintsil az első, a Legia Warszavától kölcsönben érkezett Nagy Dominik a második félidőben játszott a Slaven Belupo elleni, 3-2-re megnyert edzőmeccsen. "Mindenképp azon leszek, hogy visszanyerjem a régi formámat, és először is segítsem a Ferencvárost, hiszen most mindenképpen én tartozom a klubnak " - fogalmazott Nagy Dominik.
 
A csapatban ősszel remeklő ghánai Paintsilről megannyi hír szárnyra kelt az utóbbi hetekben, de Doll ezekkel már egyáltalán nem foglalkozik. "Néha az emberek levonják a saját következtetéseiket, de Joe visszatért, velünk volt az edzőtáborban, beépítettük a csapatba, keményen dolgozik, szóval semmi probléma nincsen. Joe élvezi a futballt, és örül, hogy velünk van. Együtt igyekszünk elérni a nagy céljainkat."
 
 
Van egy másik exfradisa is, aki visszatért Magyarországra - csakhogy nem a volt klubjához, hanem a legnagyobb rivális Videotonhoz írt alá. "Én örülök annak, hogy Huszti Szabolcs visszatért a magyar bajnokságba, mert jól emlékszem, amikor Hajnal Tamás, Gera Zoltán, Leandro, a nagy legendák hazajöttek, jót tettek vele a fiatal futballistáknak, a ligának. Én pedig szeretem, ha jó ellenfelekkel mérkőzhetünk meg" - jegyezte meg Thomas Doll.
 
A német szakember azt sem bánja, hogy Huszti nem a Fradit választotta. "Én is sok helyzetet megéltem a karrierem során. Amikor egy futballista azon gondolkodik, hogy ide vagy oda igazoljon, a döntést végül a családjával, a barátaival közösen hozza meg. Huszti egy jó ember, egy igazi profi, akinek a legjobbakat kívánom."
 
Volt olyan weboldal, amely azt írta, Nagy Dominik leigazolása volt a Fradi válasza a Videoton Huszti-transzferére. "Nem gondolom, hogy ez válasz volt arra, hogy leigazolta Huszti Szabolcsot a Videoton, inkább azt nézte a Ferencváros, hogyan tudna erősíteni velem, illetve tudta, hogy én szívesen térek vissza. Nekem is képben volt a Videoton, de én érzelmi okok miatt is a Ferencvárost választottam. Én a Ferencvárossal foglalkozom, illetve magammal, de természetesen várom a Videoton elleni párharcot" – mondta Nagy Dominik.
 
A Huszti-Nagy és Videoton-Fradi csatát május 5-én láthatjuk, míg a február 24-ei ligarajton Thomas Doll csapata a címvédő Honvédot fogadja.
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2018 Augusztus
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
3031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
12
Nincs esemény!