Címervitába keveredett az Újpest FC

2017. június 27.
Az anyaegyesület Újpesti Torna Egylet (UTE) hozzájárulása nélkül nem változtathatja meg jogszerűen címerét a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC. Az UTE keddi közleményében egyúttal jelezte, nem is járul hozzá a címer megváltoztatásához.
 
A lila-fehérek honlapján hétfőn jelent meg az a cikk, amelyben Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató bejelentette, a szurkolók szavazhatnak a már elkészített három logótervre, és a győztes változat kerül rá a július 20-án bemutatandó új mezre.
 
"Országunk, fővárosunk és kerületünk Újpest büszkesége, a 132 éves nagy múltú Újpesti Torna Egylet fontosnak tartja, hogy a múltat tisztelve, a hagyományokat megőrizve kell tovább haladni az úton. A jelenlegi címerben látható az alapítás éve az alapító egyesület neve, ami az új címerekből teljesen kimaradt. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a több évtizede meglévő és a szurkolók, szimpatizánsok által is kedvelt és elfogadott hagyományos címeren ne változtasson az Újpest FC, hiszen ez az embléma jelképezi a gyökereket és az Épség, Erő, Egyetértés folytonosságát" - olvasható az anyaegyesület közleményében.
 
Az UTE mellett a labdarúgócsapat szurkolói is nemtetszésüknek adtak hangot a közösségi médiában. Az egyesülethez hasonlóan ők is jelezték, az UTE és az Újpest FC között kötött társasági szerződés értelmében vannak olyan kérdések, amelyekről csak százszázalékos egyetértéssel lehet határozatokat hozni, ilyen a névhasználat, a társaság átalakítása, valamint a társaság által használt eredeti arculati elemek megváltoztatása (csapatszínek, címer, emblémák).
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!