Storck szerint nincs vesztenivalója a csapatnak

2017. március 20.
Itthon
Bernd Storck szövetségi kapitány szerint a magyar válogatottnak nincs vesztenivalója az Európa-bajnok portugálok otthonában szombaton sorra kerülő világbajnoki selejtezőn.
A német szakember hétfő délelőtt a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, győzni szeretnének Lisszabonban, hiszen erre van szükség ahhoz, hogy a csapat versenyben maradjon a pótselejtezőt érő második helyért.
 
"Tudjuk, mit kell játszani a portugálok ellen, az Európa-bajnokságon már megmutattuk. Kilencven percünk van rá, hogy bizonyítsunk magunknak, s a magyar szurkolóknak, akik mögöttünk állnak. Ahogy korábban is, magabiztosan akarunk futballozni, gólt akarunk rúgni" - nyilatkozta a kapitány.
 
Storck újságírói kérdésre, miszerint elégedetlen lenne-e az egy ponttal, nevetve azt mondta: "adják ide az egy pontot és elégedett leszek". Ugyanakkor soha nem lehet tudni előre, mi történik egy mérkőzésen - tette hozzá.
 
A válogatott már hétfőn, kora délután útra kel, ezzel kapcsolatban a szövetségi kapitány hangsúlyozta, ez a mérkőzés talán a szokásosnál is fontosabb, ezért érkeznek meg már öt nappal a találkozó előtt.
 
A Hoffenheim légiósa, Szalai Ádám jó hangulatban érkezett az edzőtáborba, hiszen klubjában egyre többször kap újra bizalmat: 
 
"Nagyon jól érzem magam most, hogy újra megkapom a lehetőséget, természetesen ez fontos egy játékosnak." - mondta a csatár. Jelezte, biztos abban, hogy hasonlóan nagy tempójú mérkőzést játszanak majd a portugálokkal, mint a kontinensviadalon elért 3-3-as döntetlen alkalmával.
 
"Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen nekik is nagy szükségük van a három pontra. Azt gondolom, hogy a portugálok megpróbálják majd a mérkőzés jelentős részét kézben tartani, de biztos vagyok benne, hogy egy-egy labdaszerzés után nekünk is sok lehetőségünk akad majd. Ezeket a szituációkat kell majd okosan végig játszanunk." - fogalmazott Szalai.
 
A magyarok négy forduló után hét ponttal a harmadik helyen állnak a százszázalékos svájciak és a kilenc ponttal második portugálok mögött. Ha Storck csapata győz az Európa-bajnok otthonában, akkor előlép a pótselejtezőt érő második helyre, vereség esetén viszont már ötpontos hátrányba kerül.
 
(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!