Lerakták az új diósgyőri stadion alapkövét

2016. december 01.
Itthon
Ünnepélyes keretek között helyezték el csütörtökön az új diósgyőri stadion az alapkövét. A létesítmény 10,9 milliárd forintból épül meg, és csaknem 15 ezer férőhelyes, multifunkcionális aréna lesz.
 
Kriza Ákos kiemelte, hogy "korszakos jelentőségű" sportfejlesztések zajlanak a városban az új stadionhoz kapcsolódva. Emlékeztetett arra, hogy megújul a Miskolci VSC sporttelepe, és ez indította el az új atlétikai stadionnal kapcsolatos fejlesztést is, valamint javul a birkózók létesítményhelyzete is, de megemlítette az úszást és a jégkorongot is. 
 
"A város történetében még soha nem fordult elő, hogy két év alatt ennyi sport célú fejlesztés megvalósuljon" - mondta a polgármester, és hozzátette: ezek a beruházások óriási lendületet adhatnak a miskolci sportéletnek. 
 
Szabó Tamás arról beszélt, hogy az új DVTK-stadion Miskolc és az észak-magyarországi régió megújulásának egyik fontos eleme. Bízik abban, hogy akárcsak a réginek, az új stadionnak is kiemelkedő lesz a közösségformáló ereje - tette hozzá.
 
A DVTK új stadionja fedett lelátójú, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) előírásainak megfelelő, nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas létesítmény lesz. A Miskolci VSC sporttelepén kialakítanak egy NB I C-kategóriás pályát, így jövőre, az építkezés alatt a DVTK élvonalbeli labdarúgócsapata ott játssza majd a hazai meccseit.
 
Az új diósgyőri stadion főépületének földszintjére az öltözők, a bírói, orvosi és egyéb kiszolgáló helyiségek kerülnek, az első emeleten pedig mobilfalakkal osztható rendezvénytér épül, a pályára nyíló nagy terasszal. Az irodákat, a médiastúdiókat és az úgynevezett skyboxokat (páholyokat) a második emeleten alakítják ki.
 
A fűthető futballpályát műfüves sáv veszi körül, ahol többek között akadálymentesített pódiumok épülnek mozgásukban korlátozott nézőknek.
 
Az új diósgyőri aréna a tervek szerint 2018 tavaszára készül el, sport-, kulturális és egyéb rendezvények megtartására is alkalmas lesz, ha pedig Budapest elnyeri a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogát, akkor labdarúgó-selejtezők otthona is lehet.
 
(MTI)
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!