Fórum
Fórum » Általános fórum témakör » Fifa07Súgó

10 hozzászólás 1 lapon Rendezés:

1

(Új hozzászóláshoz lépj be)

manufan 2007.05.20. 15:15  (1693218)
Nyilván mindenki körömét rágva várja a Hungarian Super Patch 2007-es epizódját, aminek meglettek az eredményei pozitív és negatív oldalon egyaránt…

Azt hiszem, először tisztázni kéne pár dolgot, amit már egymilliószor hallottatok ugyancsak egymillió ember tolmácsolásában. Tehát… A HSP munkálatai 2006. októberében kezdődtek, méghozzá a nagyszerű és megismételhetetlen Microsoft Excel program keretein belül – az adatbázist illetően, ami a legtöbb port kavarta eddig a patch kálváriájában. Ez a dolog nem tartott sokáig, amikor sikerült kideríteni (kb. 12 csapat után), hogy ez így egész bizonyosan nem fog működni, felhagytunk a dologgal. Második nekifutásra oldalunk egykori vezetője The Hedgehog felajánlotta a Creation Master 07 bétaverzióját, valamint saját segítségét a patchhez, de végül nem lett belőle semmi, mert amire eljutottunk addig, hogy a gépemen pihenjen a program, már kijött a teljes. Így aztán rögtön nekiveselkedtünk a munkának, aminek lassan, ámde biztosan meglett az eredménye. November derekán kezemben tarthattam az Armani, 555shoe valamint általam készített adatbázis első végleges változatát. Mindenki boldog volt, mindhiába: nem működött. Az volt a baj, hogy erre csupán egy hónappal később sikerült rájönnünk, ugyanis Lejsy vizsgái miatt (erre majd még visszatérünk) elhúzódtak a munkálatok, s így csak a december végi emlékezetes pofára esés jött, a HSP nem. Ezt követően, Victor Marcao tanácsára még meghagytam a CM-mel készült változatot és megpiszkáltam „kicsit” Microsoft Access-szel. Ez körülbelül 18-22 órát vett igénybe, mert az összes módosított adatot átnéztem. De amikor tíz tesztelő fő (akiknek ezúton is köszönjük segítségüket) azzal a hírrel jelentkezett, hogy ez bizony nem megy, jöhetett az újabb megoldás keresése. Pár hét múltán meg is jött – akárki akármit mond – a legjobb adatbázis-szerkesztő, a CreationCentre ez évi verziója. Ekkor egész pontosan február 6.-ot írt a naptár. Minden adott volt egy jó patchhez, csak egyvalami nem: a program lassabb, mint egy reumás csiga. Ezen meg nem segített semmi. Se a memóriabővítés, se testvérem, az enyémnél sokkal erősebb gépének használata. Ebben a tempóban egy csapat játékoskerete megvolt 1,5-2 óra alatt. Ez ugye papíron akkor azt jelenti, hogy az egész bajnokságnak meg kellett volna lennie 24-32 óra alatt. Tegyük hozzá, papíron, ugyanis nem egyszer történt, hogy több csapat készenléténél megadta magát a gép és lehetett az utolsó mentett állástól kezdeni. Nyilván, ahogy a „szakzsargon” mondja, láma vagyok, hogy nem mentek gyakrabban. Ez így van, nem vitatkozom, de akkor is korábban készen kellett volna lennünk. De jött még egy bökkenő: elszállt az internet. A szolgáltatónál természetesen azt mondják, hogy nálam van a hiba, de nekem már maga az ADSL modem se jelzett semmi bejövő jelet. Pár nap múltán sikerült szereznem egy másikat, ami szintén tökéletesen nem működött, majd kiderült, hogy egy kábel megtörött a ház falában és leshetem a dolgot, még várjak a jövő hétig. Miután megjavult a kapcsolatom, pár napon belül készen voltam a játékosokkal. És a legutolsó probléma egész azóta húzódott, egészen két héttel ez előttig. Ez a bizonyos „probléma” a mezszámokkal. Biztos ismerős a sztori: átállítjuk és kifagy, mintha mi sem történt volna a CM-es „verzsönhöz” képest. Ketten kétféleképp próbáltuk, de egyikünknek sem ment. Akkor mondtam, hogy jól van, mosom kezeimet, felhagyok a dologgal, nem megy. Majd Lejsy megpróbálja, ő biztos tapasztaltabb ilyen téren. Megpróbálta és ugyanazzal az eredménnyel zárt, mint az első két kísérlet. Próbálkoztunk azóta is több megoldással, de csak ímmel-ámmal, mikor Saviola91 barátomnak elege lett és átvette a dolgot. Ő egy hibrid módszerrel próbálkozott: MS Access és CreationCentre. És bejött. Nem mondom, hogy rövid idő alatt, de sikerült: működik. Ez az állapot viszont csak körülbelül három napja él. Azóta egy dologgal foglalkozott mindenki: hol van a mi Lejsynk? Ő ugyanis elengedhetetlen kelléke a HSP kiadásának, hiszen ő a mozgató rugó, a koordinátor és a telepítő elkészítője. Eszeveszett telefonálgatás és e-mailezés után végre ma este előkerült kedves Perényi kolléga. Azonban megint gáz volt: Kristóf újra vizsga előtt áll az egyetemen, amire bizony keményen tanulnia kell. Az lett a végső megállapodás, amivel Lejsy is engedett tanulóidejéből, hogy jövő héten ki tudjuk adni a dolgot. Megkövezhettek, ha nem. Engem meg Lejsyt is a következő LAN-on, ha nem jön ki. Sőt, egész konkrét dátumba is belefoglaltuk mesterkedésünk, melyet a cikk alján találhattok. Miután egy laza másfél A4-es oldalnyi magyarázatban felhoztam a HSP múltját, az egészen közeli történések érdemelnek magyarázatot. Talán múlt héten Serman írt egy cikket, hogy szavazzatok arról, hogy kiadjuk-e a mezszám-hibás HSP-t, vagy sem. Itt most az egész szerkesztőség egy nagy dorgálást érdemel, ugyanis a köztünk lévő kommunikáció, úgy ahogy van semmivé lett, ugyanis Serman ugyan megkérdezte Lejsyt arról, hogy kirakja-e, de ő már akkor is a vizsgáira készülve, finoman szólva alig tudott valamit az akkori állapotokról, vagyis, hogy Saviola a vége felé halad a mezszámokat illetően. Itt tényleg, mindenki egy nagy pofont érdemelt volna, ezt senki sem tagadja. Így ezeket ismerve, talán nem akkora baj, hogy nem adtuk ki a rosszat, amire ugyanúgy kéne várni, hisz az sincs telepítőbe csomagolva. Még a megjelenési dátum előtt egy nagyon fontos mondatra szeretném felhívni a figyelmeteket: Először is mindenkitől bocsánatot kérünk, ha esetleg megbántottuk, vagy minősíthetetlen módon reagáltunk szintén minősíthetetlen hozzászólásokra. A végén már mindkét fél nagyon rosszul állt a dologhoz. Ti szidtatok minket, hogy miért nincs, mi meg szidtunk Titeket, hogy miért szidtok, amikor mi dolgozunk rajta. Remélem, mindenki elfogadja a bocsánatkérésünket, és együtt várjátok a következő dátumot:

2007. május 25. – péntek

Jöhetnek az anyázások, de egy valamit szeretnék még kérni: ne úgy nézzetek ránk, mint robotokra. Nekünk is van életünk és nem kapunk pénzt a HSP-vel való munkákért. Mi ezt szabadidőnkben csináljuk/csináltuk, ezért is nem tud kijönni rögtön holnap, mert Lejsy szabadideje valahol a 0 körül imbolyog.

Üdvözlettel: Tomm!k@ és a HSP Team

manufan 2007.05.20. 12:35  (1693174)
amateuron nem nehéz, én world classon nyegyeddöntőben estem ki velük.

kovacsistvan 2007.05.20. 11:00  (1693156)
A Fifa07 játékban nagyon komoly tettet vittem véghez - megnyertem a világbajnokságot a magyar válogatottal! Csak nem lehet azt mondani, hogy nem jó a magyar foci :D Számítógépes játékon még lehet velük világot verni (pl. a döntőben HUN-ESP 5-1) Van még remény a magyar fociban xD

Messidona 2007.04.27. 19:41  (1683722)
Válaszoljatok very please!!!!!!

Messidona 2007.04.27. 19:39  (1683721)
De most tényleg kéne a játék nagyon!!!!!!!!!!

Messidona 2007.04.27. 19:36  (1683719)
A google-n nem találom,sajnos.

Mr. Boo 2007.04.26. 21:49  (1683419)
Lehet rosszul emlékszek (pedig nem...:P), mintha már lenne ilyen topic...:(

Kenny | VIP user 2007.04.26. 20:26  (1683355)
google a barátod...

Messidona 2007.04.26. 20:24  (1683347)
Nem tudja vki vletlenül,hogy honnan lehet letölteni a FIFA manager07-et????? Nagyon fontos lenne!!!!!!!!!!!!!!

Messidona 2007.04.26. 20:21  (1683345)
A FIFA a legjobb!!!!!!!!!!!!!!!!!

1

(Új hozzászóláshoz lépj be)

keresés

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!